Grecsó Krisztián
Lucifer tollazata
(Fábián Veronikáról)
ALL IN kiállítás megnyitó beszéd, 2017 Augusztus
A másnapos angyalok vannak legközelebb Istenhez, ők értik csak igazán, mi történt azalatt a hét nap alatt, amikor az Örökkévaló sokkal aktívabb volt a szokásosnál, és a napi feszített műszak után rendre azt látta, ami lett, az jó. A gyarlóság nem kiszolgáltatottá, csak empatikussá teszi a létet, minden magasztos emberi lesz a cefreszagtól, és az elázott angyalszárnyakat a halandók is látják.
Ezért van úgy a középkor óta, hogy a Teremtőhöz, mise után került közel a hívő ember, amikor a karneváli vigasságban kinevette a halált, amikor meglátta magában is a teremtett lényt, hogy neki is, zsigerileg köze van valami éterihez. De ez a kapcsolódás nem feltétlenül magasztos, sőt, gyakran vaskos. Az angyali hálószoba levegőjében van egy kis puskapor és egy porrátört, lebegő erőspaprika.
Ne feledjük, az isteni vibrálásnak van humora.
És Fábián Veronika tudja ezt. Tobzódik, hullámzik, ünnepel a karneváli létben, szabad ember és szárnyaló ékszertervező, a levegő és a semmi szobrásza, a láthatatlan, mégis isteni erővonalakat rajzolja át. Huzalai, fonatai, angyalszárnyai testet adnak ennek a boldogságnak, láttatják velünk a levegőben lebegő formát, kontúrt adnak a mesésnek, az elképzeltnek, a csak gyerekkorban látott földöntúlinak.
Talán azért van ez így, mert olyan messziről jön. A hivatali rabság alázatossá tesz, és ha egyszer szem vagy a láncban, többé nem felejtesz el örülni a napoknak. Hogy kitörtél, átalakultál. Jónéhány éve a régi Fábián Veronika bebázódott, és miközben életet adott másnak, saját magát is újraszülte.
Élete első önálló tárlatán ezért van itt minden, ezért hozta el már elsőre a mindenséget, mert így lát. Ha apró bőrbe vagy ki tudja, miféle anyagokba zárja az égitesteket, a fogyó holdat, a kíváncsi csillagokat, ha óriási láncokra köti őket, akkor is vele van az egész. Nála nem törtek el a dolgok, mert a szabad ember látja a pixeles, modernnek hazudott világban az eredeti, kézzel festett egészet. És ha egymással szemező női fejek sziluettjéből bomlik ki Lucifer tollazata, akkor is értjük, hogy ő nem csak a csábításról és a romlásról beszél, hanem a megújulásról és a megtisztulásról is.
Magabiztosan felesel az anyagokkal, a szakma, az ötvös hétköznapok tempói felszabadítják a megformálás béklyói alól. Ezért szárnyalhat ilyen szabadon, ezért engedi el magát, ennyire pimaszul és őszintén. Készíthet csipkekalodát, kifigurázva a rabságot, a röghöz kötöttséget, a test fenyítését és a félelmet. Ez a kaloda metamorfózisa. Ékszerré, karkötővé és nyaklánccá válva már csak nevetség tárgya a megalázottság, a kiszolgáltatottság.
Megint csak a Bahtyini értelemben vett karneváli lét és felszabadultság kacagása ez, bölcsebb és értőbb belátás, mint amit az elme magában produkálni képes.
Fábián Veronika nem csak ékszertervező. Ő provokatív és produktív alkotó, szobrász és úgy általában vizuális művész, a hiányok, a testkép test képének megformálója. Az ő melltartója nem funkcionális, de talán éppen emiatt értjük, mit akar. Ismerjük azt a nőt, aki nincs ott, tudjuk a sorsát, halljuk a nevetését, emlékszünk, miért bánatos. Egy nő, a nő, akinek a helye van ott, akinek a szorongásai, vágyai mégis megszólítanak minket.
Az ékszer elvileg nem lehet narratív gesztus, hagyományosan nincsenek történetmesélő kódjai. De itt minden más. Fábián Veronika metaforizál, azonosít, azonosul, hasonlít és mesél, megadja a kreált formának azt a lehetőséget, hogy maga is történet lehessen, ezzel kiszabadítja az ékszert a tradicionális létéből, már nem csak a jegygyűrű mozdulatlanságából tudjuk, hogy a válasz, bár a boldogtalanság garantált, megint igen volt.
Akár a könyvtestek hiányai, csonkításai, a légüres szívformák, akár az emberi sziluettek, gyerekjátékokat idéző karkötő-kerítése mondja el, mi van velünk, mindig vannak irányaink, honnan jövünk, hová megyünk. A funkcionalitás jármától megszabadult, önmagára csodálkozó, saját létét megértő tárgy tényleg életre kell.
Pontosabban az élet hazugságát hazudja el nekünk. Tükörben tükröződő tükör.
All in. Mindenki kiteheti cserébe a lapjait, nagyok a tétek, érdemes mindent bedobni, kivételesen erős, egyéni, nagy meglepetésekre és szembesítésekre készülő, máris pimaszul angyali és ördögien mesteri életművel van dolgunk. A hiányzó testből csak az erek látszanak, a bukott angyal levegőtestének látható ereiben csordogál a vér. A láthatón túlról beszélni a láthatóság nyelvén: gyönyörű vállalás. Ne adják alább önök sem, legyenek mindent odaadó befogadók azután, hogy végre levegőt veszek, és amikor kifújom, ezzel a mondattal, megnyílik Fábián Veronika első önálló kiállítása Szentendrén.